Nem sok esélyem volt jó döntést hozni!

Voltál már úgy, hogy kínodban elhamarkodott döntést hoztál?

Hát persze! Én is.

 

Emlékszem egy régi esetre, több mint harminc éve történt, amikor iszonyatosan megfájdult az egyik fogam. Hétvége volt. Sehol egy fogorvos, aki ilyenkor rendelne. Ügyelet? Hát, ha más nincs, akkor muszáj.

Beültem az autóba, persze tudom, ez nem egy jó ötlet akkor, amikor alig tud az ember figyelni a fájdalomtól, de gyorsan kellett cselekedni. Elindultam. Talán félúton lehettem, amikor közlekedési ellenőrzésbe kerültem, ahol kiderült nem csak a táskám hagytam otthon, de egyszerűen semmilyen igazolvány sem volt még csak véletlenül sem nálam. Nem hitték el, hogy az ügyeletre rohanok, vagy nem volt elég ok ez a számukra, hogy tovább engedjenek, így a legközelebbi rendőrőrsre kellett velük menni, ahol a személyi irataimat majd bekellet, hogy mutassam. Huzavona ide, oda, de elengedtek célirányosan az ügyeletre, haza, majd vissza az irataimmal.

Nagyon rosszul éreztem magam a helyzetben. Fogalmam sem volt arról, hogy honnan jött ez a hirtelen fogfájás, egyet láttam magam előtt, megszabadulni tőle.

Nem kezelték a fogam, hanem azt kérdezték, kihúzzuk?

Rávágtam, húzzák!

Kihúzták, hazaküldtek.

A fájdalom csak nem múlt el, de már nem volt más hátra, mint megvárni a hétfőt. Fogorvoshoz mentem, ahol azonnal kiderült, hogy a másik fogam mellet az ínyembe fúródott egy kicsi szálka darab, ami a bajt okozta. Rendbe rakták, meggyógyult nagyon hamar. A fogorvos szörnyülködése, hogy barbár módon bántak el velem, már nem segített a kihúzott fogamon, és én sem lettem jókedvű az a történtektől, amivel az ügyeleten találkoztam, sőt haragudtam magamra is, hogy engedtem kihúzni a fogam, de hát már megtörtént.

Újra játszottam magamban a történteket és megértettem, mennyire megviselt az egész hercehurca! A rendőrökkel, a várakozással és azzal a szörnyű fejfájással. Egyedül voltam a helyzettel!

Nem sok esélyem volt jó döntést hozni!

Amikor fájdalom gyötri az embert ritkán hoz megalapozott jó döntéseket.

Hogy mit tehettem volna másképp, ezen most nem is akarok gondolkodni, egyszerűen eszembe jutott ez az emlék annak kapcsán, hogy egy hölggyel beszélgettem.

Neki ugyan a lelke fájt, és ezért nem volt képes jó döntéseket hozni.

A sértettség, a megalázottság elhomályosította a valóságát. Csak a rombolást tudta elképzelni, és önmaga ellen irányuló támadást.

Szerencsére sikerült több, hosszas baráti beszélgetéssel elérni, hogy ne a fájdalmai kényszeréből döntsön, mert az messze áll a valóságtól.

Lám mennyire fontos, hogy ilyenkor legyen az embernek segítsége! Egy barát egy ismerős, vagy akár ismeretlen, vagy ha kell szakember, aki átsegíti a holtponton, hogy ne kelljen a fájdalom mellett még a szükségtelen veszteségeket is elszenvedni.

 

A testnek is kell és a léleknek is a segítség!

Figyeljünk egymásra!

 

 

Ha tetszik a bejegyzés, megoszthatod másokkal is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.