Már korántsem volt harmonikus a család kapcsolata, de erről nem beszéltek.

 Mielőtt belekezdenél a fojtatás megismerésébe, javaslom olvasd el az előző részt, ha még ezt nem tetted meg:

Ó az a nagy becsület, tisztesség, hogy a fene egye meg! Címmel

Anya kiszolgálta apát, mert ugye ezt így tanulták!

Az asszony legyen alázatos, és szolgálja az urát! Ki is mondta ezt? Talán valamelyik nagyszülő. Már senki sem tudta honnan ered, és vajon mi lehet a jelentése, csak folytatták. Anyáról gyermekre.

Kata egyre messzebb került a szülői ház nyújtotta „biztonságtól”. Elindult a saját útján, ami cseppet sem volt zavar mentes, de valahogy egyre inkább kezdett kialakulni benne egy kép, valami olyan világról, ahol néha veszekedhetnek is az emberek, akár másképpen is gondolkozhatnak, még csak nem is kell, csak jónak lenni ahhoz, hogy valami összetartsa az embereket. Valami, ami annyira jó lenne, ha lenne.

Talán éppen a más keresése reppentette őt ki a családi fészekből jó korán. Már tizenhét éves, és egyedül él. Nincs minta előtte, hogyan is kellene ezt tenni, ezért próbálkozik. Néha még a saját bőrét is vásárra viszi, de mégsem bánja.

Hagyjuk most egy kicsit Katát, hagy tapasztalja az életet. Nézzük, mi történik otthon? Mi van apával, és anyával?

Hát persze, szépen élnek, teszik a dolgukat, hiszen ez így van jól. Dolgoznak, utaznak, élnek, ünnepelnek, de mi van este, amikor egymásra is kerül idő?

Áron TV előtt ül, morog. Mennyi buta ember van! Mindenki őt keresi meg mindennel, mert nincs saját ötletük. Na meg a rokonok, örökké a nyakunkon vannak!

Iza csitítgatja az urát! Apa ne mondj ilyeneket. Muszáj a rokonsággal jó kapcsolatban lenni, akár milyenek. Ne törődj semmivel, és tegyük a dolgunk.

És az évek így múlnak el! A világukat egyre szürkébbnek látják. Csalódottak. A gyerekről nem sokat beszélnek egymás közt. Persze a nagyvilágnak elmondják, hogy minden rendbe, és milyen sikeres nagyszerű gyermekük van. Mosolyognak, bólogatnak, otthon meg morognak.

Mi történt? Hol csúszott hiba a tervezésbe? Hibáztatható e bárki is, vagy ez így van rendjén? Van e joga bárkinek bármit megítélni? Kik ők valójában? Áldozatok? Elkövetők? Vagy csak emberek?

Mennyi kérdés!

Merre megy az életük? Hogyan lehetnének igazán boldogok?

Valójában mind nagyszerű emberek! A szülők a legjobb tudásuk szerint mindent megadtak a gyermeküknek, és most csak a szenvedés jár nekik, „tékozló fiút” melengettek a keblükön? Vagy a gyermeki boldogságból Katának sohasem kellett volna felébredni, hogy megtapasztalja magát? Ő csak akkor kell, ha mindenkinek behódol?

Ismét nagyot ugrunk a történetben.

Már vagy harminc évvel később járunk. Áron már rég elment, betegen. Iza boldogtalan, megkeseredett, és tehetetlen. Kata megértésben, szeretetben van mindegyikőjükkel. Nagy volt az út, de a szeretet, amit megtanult átvitte mindenen. A szülők örökre elérhetetlenek voltak és maradtak a számára, mégis a szívébe zárta őket.

Minden, amit az útján megtanult a világ kincse is lett.

Egy Új Világ született! Megtalálta azt, amit már gyermekként keresett. Az elfogadást, a szeretet csodáját, az alázatot. Igen, az alázatot, mert Kata megértette, nem történhetett semmi sem másképpen, csak úgy, ahogy megesett. Nem a múlt, hanem a tudatlanság, a szellemi vakság az, ami nem engedte, hogy boldog szülő, gyermek életet éljenek. Ám az ajándék mégis oly nagy volt Kata és a Világ számára, hogy minden pillanatot a története fontos, elengedhetetlen részének tartott.

Elfogadta, hogy alakíthassa.

 

Köszönöm Izának, Áronnak, Katának, hogy megmutathattam az életük rejtelmeit.

Köszönöm neked, hogy nem csak olvasod, hanem érzed is ezt a történetet. Talán éppen még hasonlóságokat is felfedezel benne a magad, vagy valaki életében.

Legyen ez a történet ösztönző a számodra is, hogy Élni kell az Életet! Csak így érdemes! Haladni, fejlődni, vállalni azt, amit felkínál az élet, hogy megértést, békét leljünk a lelkünkben.

Szertetettel Ölellek:

Mia

Ha tetszik a bejegyzés, megoszthatod másokkal is.

1 hozzászólás


  1. Köszönöm! :)))

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.