Egyszerű történetek

Ostoba maradtam volna!

– Álljunk meg egy kicsit, kérdezni akarok valamit. Tegnap hallottam és ezen gondolkodtam egészen idáig, de nem jutottam dűlőre vele. Miért nehéz eljutni az emberi értelem értő részéhez? – Ó, hát mert jó mélyre el van ásva! – Ki ásná el, amikor éppen érteni akarna valamit? – Ki? Hogy, hogy ki? Hát ő maga! – Ne mond már, ez aztán a szamárság. – Dehogy, cseppet sem. Hidd el tudom, miről

Tévedésből elégtelen

Hazaért a gyerek az iskolából. Minden nap szinte berobban az ajtón, ledobta a táskáját a sarokba, és végigölelgette azt, aki éppen otthon volt. Nem lehetett lebeszélni táskaledobásról már harmadik éve, úgy hogy inkább az öröm részére figyeltünk a találkozásainkkor. Ragyogott nevetett, mi is vele. Bármilyen napunk is volt, tudtuk, a Boldogság mindjárt hazaérkezik. Mert így hívtuk őt, egyszerűen Boldogságnak. Történt egy napon, hogy Boldogság, valahogy nem volt annyira lelkes. Észrevettük,

Meddig tart öt perc az életből?

Öt perc fájdalom, egy örökkévalóság! Öt perc boldogság, egy szemvillanás! Gyerekjáték volt az egész. Nem volt semmi fenyegető a helyzeten. Csak játszottak a szobában a gyerekek. Míg nem kiabálás, sírás hallatszott rémisztően. És elindult az őt perc! Ellenőrizni mi történt, hárítani a veszélyt, gondoskodni a megfelelő ellátásról, és mindenkit megfelelő pozícióba helyezni. Azonnal cselekedni. Söriztrek a lányok. Talán ismeritek, emlékeztek erre az ártatlan játékra. Két gyermek, keresztbe font kézzel, elkezd

Micsoda? Átverés, vagy nem? Hol az igazság?

Rengeteg hasonló bejegyzéssel találkozok az interneten. Olvasd el figyelmesen kérlek: Kívánom mindenkinek, hogy engedje el a félelmét, és csak a vágyaira koncentráljon. Jönnek is rá a reakciók: igen, köszönöm, csak így, ámen, de jó, így lesz, … Fogalmuk sincs sajnos, az emberek nagyobb többségének arról, hogy mire mondanak igent! Egy darabig kívül lehet maradni a hasonló történeteken, ám eljön a választás pillanata. Hagyjam, mintha nem is láttam volna semmit, vagy

Megsüketültem, segítség

Kamill nagyon vacakul érezte magát. Szeretete volna az ágy szélén ülő nőt végre az övének tudni, de annyira utálta magát ezért, hogy inkább felállt, és elindult az ajtó felé. Egy pillanatra visszafordult, látta, hogy a nő mond valamit, de nem hallott semmit! Felgyorsította a lépteit, és becsapta maga mögött az ajtót. Ezt sem hallotta! Megrémlőt. Zúgott a feje, de legalább ez hallotta. Ám hamar rájött, hogy csak ezt hallja! Haza

Anna és a köténye! Mit takarhatott?

Állandóan a nyakamon lógtok. Ki bírja  ki ezt? Zsörtölődött Anna nap, mint nap, amikor gyerekek, az unokák éppen megszállták! Na, ez nem volt egyáltalán természetellenes, inkább egy minden napos történet.  Anna a család nagy szíve!  Hatalmas köténye volt, amibe mindenki gondja, baja belefért. Mindenhol ott sürgött forgott, na meg azért, morgott is. Bár ezt senki sem vette tőle komolyan, Sőt még csak el sem gondolkoztak azon, hogy vajon honnan ez a