Boldog ÉLET

A barátom megölte a tegnapom?

     Több mint tíz éve, hogy nem találkoztunk. Barátok voltunk. Szinte naponta találkoztunk. Amikor elindultak útjaink egymástól egyre távolabbra, furcsa módon, egyszer csak nem hallottunk többet egymásról. Bár sokszor járt a fejemben, de ennél tovább én sem jutottam. Majd egy napon becsengetett az ajtómon. Azonnal megismertem! Férfi létünkre potyogott a könnyünk. Beszélgettünk, örültünk, és könnyeket ejtettünk. Fényképek a múltból, és a jelenből. Éjszakába nyúló emlékezés. De jó is volt!

Érzem, amit érzek, és kész?

Teljesen természetesnek gondoljuk, hogy az élet előrehaladásával tompulhatnak az érzékszerveink. Mint például a gyengülő látás, hallás, egyensúly érzék, tájékozódási érzékelésünk, színek, mélységek, és még sok más. Ebben megerősítést kapunk is bőven az orvoslás területéről reklámokból. Minden arra utal, hogy ennek így kell lennie, és vagy belenyugszunk, vagy elkezdjük a kifogyhatatlan segédeszközöket, gyógyszereket, operációkat elfogadni. Pedig valami egészen másról van szó! Nem más hozza valóban létre a csökevényességet, mint a GT

Megcsalva is érdemes?

Nem lehet figyelmen kívül hagyni a visszatérő, állandón, szinte ugyan úgy ismétlődő élethelyzeteket. Egy csendes kedves ügyfelem még csak beszélni sem mert arról, hogy miért kerül a szépnek induló kapcsolataiból a megcsalt nő helyzetébe. Eltelt jó néhány alkalom a találkozásaik alkalmával úgy, hogy szinte már minden egészen jó állapotba került a gondolataiban, és a lényegre még mindig nem vezethettem volna rá, mert azonnal, és végleg bezárkózott volna. Kényes messzire nyúló

Szeretettel ajánlom ezt az írásom a barátaimnak, ismerőseimnek, és leendő ismerőseimnek!

Pár nap és pont egy éve lesz az a nap, amikor úgy döntöttem, elindulok a nyilvánosság felé. Eddigi életem talán egyik legkalandosabb időszakát indítottam el ezzel. Persze az vezérelt akkor is a leginkább, hogy minél több emberrel vehessem fel a kapcsolatot és mondhassam el az Életről mind azt, amit el kell mondanom nekik. A Világ megérett a tiszta gondolatokra. A felelősség vállalásra, másképpen, mint eddig tettük. Nagy fába vágtam a

Ki neveli fel a gyermekeket?

Amikor arra gondolok, hogy a következő és az azután jövő generációk milyen csomaggal indulnak majd az életben, bizony elszomorodok. Na, ne hidd azt, hogy azért mert lehetetlen lenne értéket adni a gyermekeknek, inkább az szegi kedvem, hogy fogalma sincs a nagy többségnek arról, hogy mennyire benne van a keze ebben a történetben! Ráadásul úgy, hogy nem is tudnak róla. Vagy nem akarnak tudomást venni róla? Gyermeket nevelni, ó persze, tudom,