Szeretettel ajánlom ezt az írásom a barátaimnak, ismerőseimnek, és leendő ismerőseimnek!

Pár nap és pont egy éve lesz az a nap, amikor úgy döntöttem, elindulok a nyilvánosság felé.

Eddigi életem talán egyik legkalandosabb időszakát indítottam el ezzel. Persze az vezérelt akkor is a leginkább, hogy minél több emberrel vehessem fel a kapcsolatot és mondhassam el az Életről mind azt, amit el kell mondanom nekik. A Világ megérett a tiszta gondolatokra. A felelősség vállalásra, másképpen, mint eddig tettük.

Nagy fába vágtam a fejszémet! Amit, cseppet sem bánok, hiszen nem csak ti, hanem én is egyre gazdagabbá válok az általa, hogy együtt bővítjük a tudásunk. Fantasztikusan szép élmény látni a felcsillanó szemeket, amint értés születik.

Ám most nem erről szeretnék írni nektek, hanem arról az útról, amit én járok be közben. Mielőtt még egyáltalán megfogalmazódott bennem a döntés, egy befelé tartó utazás volt az életem. Kerestem önmagam, azt a lényt, aki megfigyeli az útkeresőt. Igyekeztem egyre tisztábbá lenni. Ám furcsa módon valahogy egy idő után sem a tudás, sem a magam megismerése nem tudta megadni azt, amire valahol egészen mélyen a lelkemben vágytam. Változtatnom kellett a gondolataimon!

Elindult egy folyamat, amikor a Világ működésének megértése felé fordultam. Innen kezdődtek a hatalmas, mérföld lépések. Letisztult bennem a kép, és eljött a döntés pillanata!

És most jön az a rész, amit azoknak a barátaimnak szánok, akik figyelik az utamat. Őszinte szeretettel gondolok rájuk és védő karjaikra.

Nektek szól a következő néhány sor.

Egyre mélyebben hatolt a lelkembe azoknak az embereknek a sorsa, akik szerettek volna kikeveredni a saját csapdájukból. Tettek is volna érte, de fogalmuk sem volt hogyan. Egyre inkább az az akkori énem láttam, amikor én is így gondolkoztam. Vágytam valamire, de nem tudtam mire is, és hogyan. Szörnyű időszak volt megvallom. Olyan kevésnek és gyengének gondoltam magam mindazokhoz képest, akikről azt gondoltam, ők már tudnak valamit, hogy csendben meghúzódtam, és senkinek még csak beszélni sem mertem a vágyaimról. Nehézségekkel küzdöttem. Magányosnak és elveszettnek éreztem magam. Olyan jó lett volna, ha valaki megmutatja nekem, egyszerűen, és érthetően, hogy nekem is lehetséges elérnem a csodát. Igen a csodát, mert annyira messze éreztem magamtól mindent, hogy csak is csodának tudtam elképzelni azt, ami belül hajt.

Emlékszem, nehéz évek voltak. Ezért nyújtom most a kezem mindazoknak, akik az akkori énem, mai létezői. Ehhez viszont el kellett hagynom a régi útvonalam. Nem volt elég azzal törődnöm, aki én vagyok, hanem azt is látnom, értenem kellett azokat, akik most itt ebben a társadalomban vágynak a csodájukra. Ezért megnéztem és meg is fogok egyre több ma használatos irányelvet vizsgálni! Látnom és tudnom kell, mi motiválja, vagy gátolja a ma emberének a gondolatait, az életét. Mind e mellett el nem hagyom a szeretet útját, a Szívtudatosságot.

Bemegyek az „oroszlán barlangjába” azért, hogy megértsem őt, és korántsem azért, hogy én legyek a reggelije! Tudom, miért kell ezer felé figyelnem, és azt is tudom, mi az, amit használni tudok a tapasztalataimból, és érték, az utamon.

Használni, mint ismeretet, tapasztalást, figyelmeztetőt. Vagy akár iránymutatóként is lehet azt, amit tapasztalok. A látóköröm messze meghaladja azt, amit a felszín mutat. Mélyen a tenger fenekére nézek.

És most még egyszer megköszönöm nektek az óvó tekinteteteket.

A csodát remélő embereknek kell, hogy legyen fény, ami az utukat mutatja. Nem lehet csak ösztönözni, ha nincs mögötte a, hogyan! Már csak azért sem, mert aki többet akar tudni, változtatni akar, azt nem szabad magára hagyni. Tudom, mindennek megvan a maga módja, és mindenkinek megvan a maga ritmusa, és azt is tudom, hogy nem mindenki akar mást, mint ami van. Ez is rendben van. Nincs elvárás, követelőzés sem hibáztatás, de a LEHET, igen is van!

Vissza gondolva köszöni az „akkori önmagam” a mai énemnek minden segítségét. Hálás vagyok ma mindenért, az utamért, hogy itt vagyok, és azt teszem amiért élni érdemes.

Egyben minden ismerősömnek kifejezem a hálámat és a tiszteletemet, hogy vannak, léteznek. Szeretlek benneteket. Felelősséget érzek az iránt, amit teszek, hogy veletek együtt elmélkedhetek. Tudásom és szeretetem legjavát adva járok előtted, hogy merj rálépni te is az útra, a vágyaidért.

Szeretettel felétek:

Mia

2017. december 23

Ha tetszik a bejegyzés, megoszthatod másokkal is.

1 hozzászólás


  1. Drága Mia. Örülök hogy vagy nekünk. Nagyon sokat jelent nekem minden előadásod, tanulni tőled. December 5.én megkaptam mindkét CD.t sajnos a gépem nem tudja vagyis nem engedélyezi a lejátszást.Az idén már nem tudom ujra telepitettni csak jövőre.Addigis követem a bejelentkezéseidet és azután is.Nagyon köszőnöm hogy törődsz velünk. Nagyon Boldog Karácsonyt kívánok neked és családoknak sok szeretettel.Magdi.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.